in

A párkapcsolat folyamat, nem instant kávé!

Te is ahhoz a szerencsés pár-százalékhoz akarsz tartozni?

Egy kapcsolatot mindig is hajlamos voltam úgy elképzelni, mint önmagam – úgymond – „meghosszabbítását”, mint a gondolat kivetülését a kézbe ragadott toll által, amelynek segítségével formába öltöztetem a fejben megfogant elképzeléseket.

A párkapcsolati témák körül manapság olyan heves és pezsgő nyüsgés-mozgás van, mint még soha (korunkat megelőzően). Mégis a statisztikák (úgy fest) ez ellen szólnak, hiszen azt már mindenki tudja, hogy a házasságok több mint fele (majd 70%-a) válással végződik. No, de mi most nem ebben a fájdalmas adatvizslatásban szeretnénk elmerülni, hanem valami olyasmivel, ami előrébb visz.

Ki mondta, hogy a párkapcsolat sétagalopp?

Abban mindkét nem egyetérthet, hogy igen nehéz fába vágjuk mindahányszor és mindannyian a fejszénket, ha párkapcsolatba kezdünk. Baromi komplikált, sokszor zűrös az együttélés ezen régi időkbe visszanyúló gyökérrel rendelkező formája, ám arról se feledkezzünk meg, hogy soha senki nem állította azt nekünk, hogy könnyedén végig járjuk ezt a hepehupás utat (maga az élet sem egy sétagalopp… nem igaz?).

John Gray könyve óta tudjuk (ha addig nem tudtuk volna), hogy: A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról… Eleve felmerül a jogos kérdés, mely szerint: mindennek tudatában hogyan is követelhetnénk meg teljes egyetértést, a kedves másik fél hibátlan ismerésének alaptételét?
Mit lehet tenni? Valami megoldás csak van a párkapcsolatok példás működésére?

Vénusz és Mars egy miliőben


A párkapcsolatról azt is mondhatjuk, hogy egy olyan szférája az életünknek, amely folyton éhes… igen sérülékeny és sértődékeny, sőt néha durcás is, ha azt tapasztalja, ha nem törődnek vele eleget. A nő és férfi közötti kapcsolat sokkal inkább egy folyamat, semmint egy lefixált korreláció. Amennyiben kinyitjuk a kaput és beengedünk az életünkbe egy másik embert, a lehető legjobb és legcsodálatosabb, ugyanakkor a legnehezebb módját választjuk a saját fejlődésünknek. Hisz ne feledjük azt a bölcs gondolatot, mely szerint: Hiába fürösztöd önmagadban,/Csak másban moshatod meg arcodat…

Mennyivel hangsúlyosabb ez a meglátás a személyes életedben, a saját kis intim miliődben, amelyet voltál elég bátor és zseniális egy másik emberrel, a másik feleddel megosztani. Egy kisebbfajta és enyhébb (vagy annak tűnő) „küzdőtér” ez, ahol (ne érts félre) legtöbbször nem a másikkal, hanem saját magaddal kell farkasszemet nézned. Páros szemének tükrében meglátod saját gyengeséged, fejlődés-igényes részeidet. Észleled, hogy több türelmet kell gyakorolnod, jobban kell figyelned, kedvesebbé, odaadóbbá szükséges válnod, több időt kell szentelned rá.

A fent említett szerző Mars és Vénusz mindennapi harcai című könyvében fején találta a szöget a következő meglátásával: A párkapcsolatban talán az okozza a legtöbb problémát, hogy a másikat ugyanolyannak feltételezzük, mint amilyenek mi magunk vagyunk… Hoppá! De ezért nem feltétlenül szükséges az önvád kelepcéjébe „gyötörjük” magunkat, hiszen egy mondásunk szerint: mindenki magából indul ki… honnan is indulhatna ki? Eleve feltételezed, hogy amennyiben neked sikerül megvalósítanod valamit, akkor a másiknak is sikerülhet… amennyiben mégsem, elő-előbújnak a „vádzsák” mélyéről az ilyen-olyan elmarasztaló, dehonesztáló „ítész-szólamok”. Ezen a téren sokszor a párkapcsolat sem kivétel (sőt!).

Te invesztálsz a másik feledbe?


Én megtettem ezt és azt… Te miért nem teszel meg értem ilyesmiket? El kell tudnunk fogadni: sem hatalmunk, sem pedig jogunk nincs megváltoztatni az életét velünk összekötő ember életét. Továbbá ne feledd el felismerni annak az igazságát sem, hogy a partner, akivel együtt élsz nem gondolkodik ugyanúgy, ahogyan te teszed, ahogy nem is aszerint érez és viselkedik, ahogyan te magad.

A férfiről a legtöbb (főként a keleti) kultúrában úgy tartják, hogy: alkotó, a nő pedig a befogadó.
Ez nem minősítés, hanem a másság jellemző vonásai, ami nem rendeli egyik nemet sem a másik fölé, hanem jellegzetessé, különlegessé teszi a maga ismérveivel felvértezve.

Mindkettőnek megvan a helye és a szerepe a világban. Egymásra vannak utalva, elválaszthatatlanok, hiszen e két erő nem ér semmit egymás nélkül… a férfi és nő egymás kiegészítő párjai. Ezért is mondjuk azt kifejezően a szeretett lényre büszkén: Ő az én párom, a társam, a kiegészítő felem.

Kap(o)csolat

A WikiSzótár a következőképpen definiálja a kapcsolat kifejezést:

Kölcsönös függés egymástól; oda-vissza hatás, amelyet részek vagy résztvevők fejtenek ki egymásra.

És hogy mekkora erő van a kölcsönös, a függés és a hatás szavakban, azt már te magad is tapasztalhattad kapcsolataidban, avagy jelenlegi kapcsolatodban. Ehhez kétség sem fér.

Kölcsönös, függés, hatás

Egy párkapcsolat kölcsönös mibenléte bizalom-alapú, ugyanakkor elválaszthatatlan a legnemesebb értelmű szolgálattal, vagyis: a másikkal és a másiknak éléssel (amelynek keretében már az ember túlhaladva önmagán: már nem csupán én, hanem az én és a te egybekapcsolódása révén mi-vé fejlődött partnerség, társulás, szövetség). A kölcsönösség magában hordozza a közelség-jellegű viszonyulást.

Függés, összeköttetés. Tulajdonképpen annak az akaratlagos kifejezésre juttatása, hogy te felvállalod azt, hogy a pároddal együtt, azaz vele karöltve kívánsz élni és fejlődni.
Hatás, amelyről azt állítjuk, hogy visszahatást szül, tulajdonképpen nem más, mint egyfajta hatalom, amellyel befolyással vagyunk a másikra. Cselekedeteink, viszonyulásunk, viselkedésünk, sőt a párunkkal kapcsolatos gondolataink is „manipulálják” kapcsolatunkat a társsal.

Nem vászon, hát ne szabd…

Szabadulj meg attól a gondolattól, hogy saját elképzeléseid, ideáid alapján, illetve midezekhez formálhatod a kedvesed. Amennyiben sikerül elfogadnod a párod másságával egybefonódott különlegességét (amit a különbözősége hordoz magában) és ez alapján építed a kapcsolatotokat, nagy esély van egyenesbe hozni a párkapcsolatotokat, vagy elindulni egy helyes úton.

Bizonyára te is tapasztaltad már életed folyamán, hogy mennyire felemelő érzés az, ha valaki úgy fogad el, ahogy vagy, feltételek nélkül, önmagadként, önmagadért, és esze ágában sincs átformálni téged, hisz maga az élet fejlődések szakaszaiból van felépítve. Az én párom mindig azt mondogatja nekem, hogy amennyiben szeretnék valamilyen szokásomtól megválni, ne azért tegyem, mert esetleg ez őt idegesíti… azaz, ne őérte tegyem, hanem magamért. És az mindkettőnknek jó lesz. De ne érte tegyem, mert neki nincsenek ilyen elvárásai, úgy szeret és úgy fogadott el, ahogy vagyok.

Ne arra törekedj hát, hogy megváltoztasd a szerelmed, hanem arra, hogy megértsd őt! Nehéz? Nehéz bizony… de hidd el: megéri!

Párkapcsolati „triumvirátus”

Ami minden/jól működő párkapcsolat elengedhetetlen „triumvirátusa” kellene legyen: bizalom, megértés és egymás kölcsönös megbecsülése. És vagy de… mint minden nagyszerű dolgot, amelyet tökélyre szeretnénk vinni, ezt is gyakorolni és gyakorolni kell… Gyakoroljuk, majd néha elfelejtjük, aztán ismét felidézzük, felismerjük az elfelejtett, gyakorlásból kiejtett dolog értékét… újra életbe léptetjük. Ezúttal jobban figyelünk rá és egyre jobbak és jobbak leszünk benne. Egyetértesz velem? Nem kell! Gyakorolj! Próbáld ki magadon… hisz tudod, aki nem hiszi: járjon maga a dolgok végére.

Amikor sikerül tudatosítanod, hogy a párod nem te vagy, illetve nem az elképzeléseid hús-vér formája (hanem ő egy egyedi, megismételhetetlen és értékes személy, aki szeret téged, megbecsül és összekötötte veled az életét), vedd a fáradságot és alkalmazd a hétköznapokban a pozitív töltetű viszonyulást a másik másságához.

What do you think?

1 point
Upvote Downvote

Written by Androméda

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Comments

0 comments

Trendek, amelyekre csak a kilencvenes évek fiataljai emlékezhetnek!

Így használd a csokoládét sütéshez!